Az aranykor utolsó napjai

Rápillantva az utolsó bejegyzésre, szégyenkezve kell megállapítanom, milyen régen nem írtam Csibusról. Pedig ömlengendő, dicsérendő, lelkendező van ám bőven ő róla. Most igyekszem kicsit pótolni elmaradásomat, hiszen hétfőre virradólag egy korszak lezárásához érkezünk, és egy újabb kezdetéhez. Habár már lassan egy hónapja megkezdte bölcsis karrierjét egyetlenke, én még itthon voltam, és szorgalmasan mentem érte ebéd után, alvás után, ahogy azt kell. Persze senki ne kapjon a szívéhez, ezután is menni fogok érte, csak talán kicsit későbben, amikor tudok korábban. Hétfőn viszont nem csak ő kezdi meg élete második hónapját a köznevelési intézményrendszerben, de én is visszaállok a munkának nevezett verklibe, ami remélem nem is lesz annyira verkli. Egy kis torokgyulladás most mégis adott nekünk még három napot, hogy nosztalgiázva az elmúlt két éven elbúcsúztassuk ezt az időszakot (* ha lenne web kamera, most a meghatottságtól pityergő anyukát látnátok*). Először nem örültem annyira ennek a kényszer három napnak, egyrészt mert nem
szeretem, ha a gyerekem beteg, másrészről csomó mindent beterveztem még a hétre, amin így változtatni kell. Mégis, ahogy belekezdtünk a mai napba, tátott szájjal figyeltem, hogy mennyi minden újat tanult már most is, amióta nem vagyunk egész nap együtt. A főzőcskézést például eddig is szerette, együtt is, és a saját kis műanyag konyhájában is, de most először odahozta nekem a lábos, és megkínált a kanállal, hogy ő főzte. Valamint megtanulta, hogy az asztalt le kell törölnie maga előtt evés után és, hogy a koszos szalvéta helye a szemetesben van. Játék közben elmondta, hogy szerintem így meg úgy, és egyre jobban el szórakoztatja magát a saját társaságában is. Még arra is rábeszélhető volt, hogy a kiöntött játékokat, almát az irányításom mellett szépen összeszedje. De nem csak az a fontos, hogy mit tanult, hanem a közös élmények, amikor átkarol és azt mondja: "Szeret", önfeledten ugrál, táncol arra, hogy "Judit néni: Zirregő, zörrögő, papapram-papararam..." vagy huncutul azt mondja, hogy "nem, nem, nem" és elszalad. Végül pedig én is, újra átéltem, hogy milyen csodálatos élmény is vele lenni, ami akkor válik csak igazán érezhetővé, amikor tudatosul, hogy holnaptól minden egy kicsit más lesz.