Az egy év egy állomás. Az egy év vízválasztó. Egy év után a gyerek jobban fog enni, inni, aludni, játszani.Ugyanezzel biztattak már akkor is, miután megszületett a gyerek. Majd a hatodik hét után, majd három hónaposan, féléves korábban pedig csak úgy igazán. Félreértés ne essék a gyerek tökéletes. Én minden fentebb felsorolt funkciójával meg vagyok elégedve (főleg amikor rosszabbról olvasok/hallok ;) De valami tényleg történhetett vele így egy éves nagyságára, mert igazán érdekes új szokásokat vett föl. Kezdte azzal, hogy újra indította a sikítozást. Már kezdtem azt hinni pár hete, hogy felhagyott ezzel a fülsértő szokásával, de most úgy döntött, mégiscsak sok mindent el lehet ezzel érni, és tulajdonképpen igaza is van. Bár próbálkozom holmi behaviorista hozzáállással, és a meg nem erősítés eszközével csökkenteni a magas hangok előfordulási arányát. Kevés sikerrel... Van még a kitartó hozzáállás, amikor időről időre röviden és kedvesen elmagyarázod neki, hogy ezt ne csináld kedvesem, mert ha így folytatod, anya nem fogja hallani, amikor majd a diploma osztódon a nevedet mondják. Lehet ezt kéne mantráznom neki. A következő változás nem is igazán változás, inkább felerősödött kívánság. Egyfolytában felkérezkedik, majd az ölünkből kiadva a parancsot, kicsi mutatóujjával irányítva minket megszerzi a vágyott tárgyat. Ennek hiányában kapaszkodik a nadrágomba egy manccsal, a másikkal az ujját szopva, ordít és rendkívül szemrehányóan néz. Ez különösen a konyhai ténykedéseim közepette szokott mókás helyzeteket előidézni, amikor rendületlenül próbálom a reggeli kávémat elkészíteni, míg Csibe úr mindezt a karomon ülve szeretné végig nézni, és kisegíteni engem egyéni tanácsaival. A gond ott szokott kezdődni, amikor megpróbálom a mézet a bögrébe csorgatni, és egy kézzel fogni a bödönt, ugyanazzal kivenni belőle a csurgatót, és a mézet a helyére irányítani. Még szerencse, hogy elmúlt már egy éves Bibécske, így abból sincs gáz, ha pár csepp, az ő ujján landol.
Legújabb próbálkozása szintén a konyhához köthető, pontosítva az etetőszékbe. Innen ugyanis pár napja lelkesen igyekszik kimászni, írd és mond, fogja magát és megunva a csüccsenést, ő feláll. Ekkor apa vagy én hamuszürkére váltva sikítunk, hogy ülni lefelé, vissza de azonnal, befenyítve, hogy vagy evés, vagy állás. De úgy tűnik őt ez fenemód nem izgatja, inkább az asztalra tovább mászást választaná. Nos én próbálkoztam átjárni a gyermek eszén, bekötöztem. De őt ez sem izgatta különösebben, mindössze kettő másodperccel tartott tovább míg kihámozta magát a kisszékből. Végül pedig még arról, hogy akaratának fejlődése abban is megmutatkozik, hogy formálódik az ízlése. Lásd, egyre válogatósabb. Egyrészt. Másrészt csak olyan ételt szabad az asztalra tenni, amiből ő is ehet, mert semmi pillanat alatt kiszúrja, ha mi egy kicsit is mást ennénk mint ő. Akkor lendül az ujjacska, és nekünk választást nem hagyva érkezik a parancs, hogy neki most csakis és megmásíthatatlanul abból kell falatoznia.
Imádom az egy évest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése