Klasszikusat vagy kortársat óhajt a hintája mellé Uram?

"Ezt is, azt is, pincér kérem." Természetesen, hiszen az irodalom szeretetét nem lehet túl korán elkezdeni. És ezzel csak csöndben utalok vissza a pocakban meghallgatott "Végtelen történet" szemelvényekre. Na de manapság a leíró próza helyett, az még kicsit tömény lenne így 11 hónapos fejjel, verselni szoktunk. Ezen belül mind a kortárs irodalomért, mind a klasszikusért kifejezzük rajongásunkat. Hogy pontosítsak, anya rajong, Bibe pedig tűri némán. Először is kezdtük a Wörös Sándor Bóbita gyűjtéssel, ami úgy gondolom kötelező és alap, és ha a gyereket még nem is izgatja annyira, de számomra óriási élmény volt a korai emlékek, még inkább az emocionális emlékek visszatérése. A "Jaj ez annyira édes" és a "Ó, hát ezt én már olvastam és milyen ismerős, könnyebb így mantrázni a gyereknek" érzésre gondolok. Megkaptuk, nagymamától szintén a "Cini, cini muzsikát", ami ugyanezeket az érzéseket váltotta ki. Valamint néhány kedvenc versem is megtaláltam benne, úgy, mint József Attila: Indiában, hol éjjel a vadak... című remekműve. Igazság szerint nem látom át pontosan ez miért került bele egy ilyen válogatásba, szerintem nem ide illő, viszont imádom, úgyhogy a Csibe is imádni fogja. Már persze, ha abból indulok ki, hogy ami ismerős számára, az kedvesebb is lesz a kis szívének. Ez pedig biztos ismerős lesz, mert nem egyszer olvastam már neki. Ez a kettő tehát alap kedvenc.
Emellett megjelentek a fürdés előtti versek, melyek valamilyen kapcsolatban vannak az estével és a lefekvéssel. Vagy nem. De akkor egyéb fontos és pozitív tulajdonságuk miatt kerültek a merítésbe. Ez utóbbi csoportba tartozik Petőfi: Arany Lacinak című csuda kedves verse. Külön erénye, hogy dallamossága még apát is megfogta, így egy idő után már ő is velem skandálta. Petőfi előtt a kezdet természetesen Arany János volt, a Családi körrel. Mivel ebből csak töredéket szavaltam, anyukám rögtön kijavította ezt a kis "hibámat", azóta kemény kötésű könyvecskében olvashatjuk a kibővített változatot is.
Következő barátunk a már emlegetett József Attila Altatója volt, de ez valahogy nem vált annyira a sajátunkká. A klasszikusok mellett elkalandoztunk hát a modern mondókák világába.
Így találkoztunk Varró Dani, Akinek a lába hatos, című kötetével. Ezt a verses könyvet rögtön szívünkbe zártuk, azóta is olvasgatjuk, és egy részét már kívülről mondom a Csibinek. Van, hogy fürdés előtt, van, hogy csak úgy napközben, vagy amikor épp a helyzethez illik. A versek itt ugyanis a megfelelő élethelyzethez köthetők, úgy mint pelenkázgató, altatgató és öltöztetgető, illetve mindezek apukáknak. De van séta közben mantrázandó, vagy akár a még meg nem született babának kíváncsiskodó versike.
A kortárs költőktől még megemlíteném Erdős Virág 4-6os villamosát. Ezzel a villamos beszámolóval is a Nők Lapjában találkoztunk, és mondhatom gyerekeknek íródott, de tökéletes jellem rajz a budapesti közösségi közlekedésről. Politikailag inkorrektül akár exDemszki úrnak is ajánlhatnám.
Végül, de nem utolsó sorban, legújabb kötetünk egy hármas gyűjtemény a nagyoktól. Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi; Fazekas Mihály: Lúdas Matyi. Hintázás közben tehát olvassuk a János vitézt. Én pedig vén fejjel rá kell jöjjek, hogy Petőfi, akiről mindig hangoztattam, nem kedvelem, zseniálisat alkotott. Hihetetlen milyen szépen, milyen dallamosan tudta megfogalmazni az egyszerű történéseket. Így még akár a legegyszerűbb séta is költői magaslatokra emelkedik.
Búcsú képen:  "... szívemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája..."