9 hónap

Most már épp annyi idős a kis Tündér Vacak, mint amennyi időt a pocakomban eltöltött.
De már sokkal-sokkal nagyobb, mint akkoriban. Na persze szép is lenne, ha még mindig olyan apróka lenne, vagy ha akkor lett volna akkora nagy, mint most. Jujj ez utóbbiba inkább bele sem gondolok. De tényleg nagyon nő. Már a könyvespolc harmadik fokáig felkapaszkodik, és az asztal tetejét is el tudja kapni. A legkomolyabb pedig, hogy egyedül, két lábon még nem indult el, de a felfele irányba már próbálkozik. Sőt, a múltkor a konyhakredencbe kapaszkodva fellépet az alsó polcra. Őrület a kiskrapek. Anyuéknál az volt a kedvenc, hogy az üveg asztal alsó szintjére kuszmálkodott befelé, mert csuda izgalmas dolgok voltak ám ott, amit mindenképp meg akart kóstolni. Amúgy is tele van a világ izgalmasnál izgalmasabb dolgokkal. És ezekben a legjobb, hogy meg is lehet kóstolni őket. Ilyen finomságnak számít többek között a parfümös üveg, a távirányító, vagy az etetőszék karfája. De a finomak legfinomabbika mégiscsak a telefon. Mert azt nem csak össze lehet nyálazni, hogy anya ne is hallja, amit mondanak neki, ha belebeszél, de még villog is, meg csillog is.

Nem tudom említettem e itt ország-világ előtt, de elég jól alakul az alvásunk is. Az altatás éjszaka kb 1 percre rövidült. Még az is előfordult, hogy 3 vagy 4 órát aludtam egyben... Napközben még változó, de van már rutinunk, délelőtt és délután is alszik, 3/4-1 órákat. Van, hogy hamarabb ébred, de ilyenkor már  az is előfordult, hogy sikerült meggyőznöm róla, hogy ez nem lesz elég a későbbi kitartó játékhoz. Most ugyan kicsit nyugtalanabbak az éjszakáink, mert elkapta élete első igazi betegségét, mandula gyuszi egy kis kötőhártyával spékelve. Piros a kis szeme, és a nózija. Bár utóbbi szerintem a sok vodkától, hiába mondom neki, hogy ennyi idősen nem kéne ennyit inni...  Szóval szegénykém tényleg kis beteg most, nagyon hörög és zörög, mint Darth Vader. Trüsszög, de a köhögés már picit kevesebb. Napközben elég jól állja a sarat, de éjszaka nem könnyű. Mivel tele van az orra, a száján próbál levegőt venni, de a szájában az ujja van, amit, ha bent tart, ott sem kap levegőt. Szóval nem egyszerű. De egy kis plusz szopi sokat segít, meg a belsejét is rendben tartja az antibiotikum mellett.
Napközben szerencsére jó kedvű, ugyan az orr szívást utálja, de igyekszünk tényleg csak a legvégső esetben használni. Amúgy, kikapcsolt állapotban kifejezetten jóban van a porszívóval, az orrszívóval, de ha véletlenül bekapcsolja, akkor balhé. Szóval porszívó mentesen remekül el tud játszani egyedül és együtt is. Ilyenkor végig nézi a játékokat, mintha csak leltárba venné őket. Mindegyiket kicsit megrágja, kicsit megrázza, majd jöhet a következő. Azért vannak kedvenceink is. Az egyik ilyen a vonatunk, amely remekül utánozza a si-hu-hu-hu-t, valamint ugat, múgat, brekeg és hápog valamint csilingel.

A másik kedvenc a tanuló kutyus. Ezt még akkor vettük neki, amikor úgy hét hónapos volt a pocakomban. A kutyust több babás barátnőmnél is láttam, és annyira hiper túlzásnak tűnt, főleg azzal a kijelentésével, amikor azt mondja: szeretlek, hogy eldöntöttem, enélkül az én kisfiamnak sem élet az élet. A legszebb pedig, hogy kutyust szeretjük. Tetszik neki, amikor megszólal vagy énekel. Egyenlőre még inkább véletlenszerűen nyomja meg a zenélő funkciókat, de az is nagyon tuti. Mindez pedig úgy történik, hogy fogja magát, ráhasal átkaroltában a kutyra, az pedig érzi, hogy megnyomták a pocakját, cserébe énekel szépet. A harmadik kedvenc pedig, szintén a tanuló széria egy tagja, ez a t. autó. Ez is hasonlóan kutya társához zenél, dudál, énekel, beszélget. A lényeg pedig, hogy fel lehet rá kapaszkodni. Múltkor addig kapaszkodott a drága, míg rá nem ült, az egyik oldalára.
Nagyon ügyes, nagyon nagyon. El kezdett integetni például a kis kezével. Szerintem ugyan neki nincs szándékában, hogy integessen, de én rendszeresen ennek címkézem, úgyhogy nem lehetetlen, hogy előbb-utóbb rátanuljon. Végezetül pedig villanyt kapcsolunk. Mindenhol. Mindenkor, amikor ki - be jövünk a fürdőből, konyhából, szobából, rácsodálkozunk, hogy a kis kezünk által világosság vagy sötétség lesz.

Tovább dübörög a csuda Csibe Virág.

Művészet vagy giccs?

Mit is mond nekünk ez a kép? Ezt a kérdést mostanában többször is hallom. Az egyik PhD órám témája  a művészi tükrözés, hogy mit is ad a művészet a tudományhoz. A múlt órán a címben szereplő jelenségekről beszélgettünk. A két alkotást az különbözteti meg egymástól, hogy utóbbi nem kelt igényt a gondolkodásra a szemlélőben. Akkor kérdem én, jelen képpel mi a helyzet? Ti mire gondoltok amikor ránéztek?

Az én ötleteim: 
- ez a gyerek tökéletes (ez persze ténykérdés, és állandó megállapításom, csak a rend kedvéért említettem).
- ez a gyerek szuper egészségesen étkezik, szabad idejében is zöldséget csócsál. Hihetetlen, hogy a mindent megrágok korszakban mi mindent meg nem eszik boldogan egy pici csillag. Felnőttként ritkán jut eszünkbe, hogy paradicsomot nassoljunk. Nekem mondjuk különösen nem.
-tanulnunk kéne a gyerektől, és egészségeset nassolni.
- a gyerek egy tündér, és amíg mi épp reggelizünk, ő is elcsócsálgatja a paradicsomát, így mi nyugodtan ehetünk. 
- ételt adunk a gyerek kezébe, hogy mi is meg tudjunk reggelizni --> rossz társítást építünk ki  a pici agyában... 
- együtt reggelizik az egész család, ez a közös családi tudat alapja.


Akkor most ez a kép giccs vagy művészet?

Csócsálgató

Ahogy már említettem, megkezdtük a csócsálást. Rendkívül kényelmesen tesszük pedig mindezt, leginkább úgy, hogy anya vagy apa tartja azt a bizonyos banánt, ő pedig csócsál. De nem szuper szép szó az, hogy "csócsál"? Majdnem olyan szuper szó, mint amilyen szuper cuki a kis Csibi :D 

De mit érdemes még igazán megfigyelni ezen a képen? Tegye mindenki a szívére a kezét, úgy vallja meg, mikor ült ilyen szálfa egyenes háttal??? Én mindig próbálkozom, amikor látom őt, de már nem valami kényelmes ilyen egyenesen ülni...

Visszatérve, a banánon kívül még sok mindent lehet remekül csócsálgatni, úgy mint bulátát, ami nem olyan borzalmas ízű, de olyan majszos lesz tőle a gyerek, hogy brrrrrr. Kis barna, nyállal kevert cucc, itt ott beterítve a baba arcát. Bár a banán is nagyon majszos és taknyos tud lenni, de talán ennyire mégsem. De kimosni utóbbit sem túl könnyű, a textil pelus totál barna foltos maradt tőle.

A bulátára, köszönet Eszternek az ötletért, jó alternatíva a kölesgolyó, beavatottaknak köli, ami olyan ízű mint a sajtos pufi volt régen, csak nem sajt ízű és sótlan. Viszont sokkal kevésbé maszatolódik!!! 

Vannak persze egészséges rágcsálni valók is, mint a jól megfőtt sárgarépa hasáb, vagy zeller hasáb, vagy karika, amit akartok. Ezt úgy a legegyszerűbb megvalósítani, hogy főzelékkészítéskor megmenekítünk a pürésítőtől néhány nagyobbra vágott zöldség darabot. 

Ott van még a klasszikus kiflicsücsök, amiért bomlanak a nagymamák, és száz számra vásárolják a kiflit, csak hogy a gyerek kezébe adhassák :) Már én is gondolkozom rajta, hogyan lehetne olyan kiflit sütni, aminek csak csücske van...

Végül pedig egy keksz recept, ami nagyon bio, nagyon baba, és nagyon csócsálható. 

Babakeksz (tej és tojás nélkül)

- 20 dkg bio rétesliszt (vagy 10 bio teljes kiörlésű búzaliszt átszitálva + 10 bio simaliszt.) - én utóbbi keveréket használtam.

- 60 g extraszűz oliva olaj (én ezzel kenegetem a Csibit fürdés után is, szóval az extra szűz multifunkci :)

- 30 g fruktóz

-50 g banán (ez kb egy fél)

- bő késhegynyi borkő sütőpor

Mindezen hozzávalókat a DM-ben lehet megvenni.  Pontosabban én ott jutottam hozzájuk. Mindezen hozzávalókat összegyúrjuk, 20 percet pihentetjük. Utána a képen látható módon kinyújtjuk, cuki formákat szúrunk ki belőle, sütőpapírra pakoljuk. 180 fokon kb 8 perc alatt, vagyis hiper gyorsan megsülnek. 

 

Itt már majszolja.

Itt pedig már egy kis vízzel öblíti le a kekszit. Szeretném elhívni a figyelmet arra, hogy két kézzel, egyedül, rendeltetés szerűen is tudja használni a poharat :D Hiába, minden elfogulatlanság nélkül mondhatom, a gyerek tökéletes.

Felhívás: a pszichológus visszanéz:

csócsálni jó, majszolni is. Segít is, mert addig a többiek nyugodtan befejezhetik a reggelit / ebédet / vacsit, elpakolhatják a pakolni valókat, de nem kell mindig ennie valamit a picinek. Nem kell egyből kaját nyomni a kezébe, amikor nyafizik, elég kettőből.