Átmeneti macska

Az átmeneti tárgy elnevezés a pszichológiában egy olyan dologra vonatkozik, ami a szeretet tárgyat, úgyis mint anya, apa helyettesítheti, (leginkább) a gyerek számára. Ilyen például egy plüss macska, amivel alszik a baba, konkrétan a Csibe, de ilyen a kis takaró is,  amit egyeskék mindig magukkal cipelnek, mondjuk az oviba, hogy ez legyen az összekötő kapocs az otthon és az intézmény között.
Itthon egy ideje előkerült a "kéne egy macska" téma. Ez úgy néz ki, hogy bármerre járunk és cicát látunk Benedek nyargal és két kicsi kezét ritmusosan ökölbe szorítja majd nyitja a dög felé, és azt mantrázza neki, hogy "Dele, dele" (a gy-vel és az r-rel még vannak ici-pici hiányosságaink). Dög, mert ezek a dögök a nyargalásra nyargalással reagálnak, és tesznek rá, hogy mennyire tüneményesen édes ez a gyerek, és inkább lelépnek a kedveskedés elől. Másrészt úgy nézet ki, hogy elkezdtem rágni apja fülét, értsd képletesen, hogy akkor milyen jó is lenne nekünk egy cica, és már most igazán itt az ideje. De apja tartotta magát, keményen, férfiasan, hogy márpedig macska nem kell nekünk, punk-tum. Ekkor jelent meg Döme, aki korábban a szomszédhoz járt etetésre, majd rákapott a mi szemetes zsákunkra. Ekkor mondtuk neki, hogy ne egye már a szemetest, egye inkább amit adunk neki normális kaját. A szavainkat tett követte és megkezdődött a párizsival, virslivel csirke hússal és csonttal etetés, valamint a külön a macskának is történő hús vásárlás a piacon. Csibe pedig boldogan adogatta a hús darabokat a cicának, vagy dobálta le elé, mert az azért ijesztő, ahogy a kis kézből kikapja :) emellett cica nem volt dög, értsd: hagyta magát simogatni, bazsajgatni, vakargatni, ölelgetni. Bizonyos határokat persze szabtunk, mert mégsem ismertük Dömét mi sem. Csak ritkán jöhetett be a lakásba, akkor is csak korlátozott mozgástérrel. Viszont az erkélyen kapott saját kis dobozt, takaróval bélelve és egy darabig így ott is töltötte napjai nagy részét. És ahogy az lenni szokott minden csoda hét napig tart, szegény cicó is elvesztette az érdekesség faktorát, amit vélhetőleg ő is megértett, mert egyszer csak lelépett. Részemről örültem, hogy itt volt, mert Csibe örült neki, de akárhogy is nézem nem egy Gatto cica.... Utóbbi egy ideje bekerült Csibus látókörébe aminek én igazán örülök. Eleinte csak a falon kirakott képeit nézegette, azóta pedig megtanulta, hogy egy Gatto nevű, vörös macskáról van szó, aki a mi családunk tagja volt, és elaludt.

Csibe + Döme + és a mindennapok zaja:

Babauszi újratöltve

Tegnap végre arra ébredtünk, hogy nincs semmi olyan hátráltató tényező előttünk, ami miatt itthon kéne maradnunk, ahelyett, hogy jó korán felkeljünk és elkocsikázzunk babaúszásra. Az elmúlt egy hónap kedd reggelei ugyanis így indultak. Konkrétan az volt a menet, hogy hoppá, Benedek benáthásodott, és hoppá, Benedek még mindig náthás, valamint hoppá Benedek meggyógyult, de az éjszaka ismét benáthásodott. De volt olyan is, hogy, hoppá, Benedek lázas. Ez utóbbi így is maradt még három napig, aztán meg, ahogy jött el is múlt, minden egyéb gyanús tünetet mellőzve. Így hát nekivágtunk, de mégis szembe találtuk magunkat egy "apróbb" nehezítő tényezővel. Ez a tényező nem más, mint Benedek maga volt, aki amint szembe találta magát azzal az elvárással, hogy akkor most neki valamit meghatározott módon, méghozzá más által meghatározva kell tennie, ellenállásba vonult. Pontosabban vonult volna, mert ha elengedem, ugyebár elsüllyed, így inkább kapaszkodott, mondhatni matricaként a nyakamba simult, és sértetten üvöltött és sírt. Ezt a kettőt szabadfelhasználásban váltogatva. Pedig minden olyan szépen indult. Leültünk a medence szélére, élveztük a meleg vizet, babráltunk és hápogtunk a gumikacsával közösen. Azután jött Zsuzsi, a másik, aki úszni tanít, és aki tündér a gyerekekkel, és javasolta, hogy belül tágasabb,  Benedek pedig azonmód, mint nagyfiúkhoz illik, ugorjon egy szép fejest. Benedek viszont erre azt mondta, hogy: - Annnnnnyaaaaaaaaaaaaaa - és még azt is, hogy - neeeeeeeeeeeeemmmmmmm. Talán még azt is hozzátette, hogy: - Hagydddddabbbbaaaa. A fejét ugyan hajtotta egy kis merülésre, de a morcosságán már nem lehetett segíteni, úgyhogy fél óra próbálkozás után a két Zsuzsi fel is adta, hogy még aznap vízipókká képezze a kis csibészt. Hozzátenném, amikor, úgy egy évvel ezelőtt először mentünk csobbanósba vigyorgós nevetősen csúszott be velem a habok közé. Így aztán nem is adtam fel azon tervemet, hogy mi még ma jól fogjuk érezni magunkat, és kicsapattam a medencéből gyerekestől, mindenestől. Ettől a fentebb említett is megnyugodott, és jó ízűen megreggelizett. Ezt követően minden gond nélkül besétáltunk az élménybe egy kis fürci - pancsira. Itt "AJTÓ" felkiáltással irányított a medence túlsó vége felé, ahol a szabadba kivezető átjáró található. Gyermek éteri örömmel az arcán figyelte, hogyan nyílik - csukódik az önműködő ajtó. Imádunk ugyanis mindent, pontosítok, leválva a szimbiózisból, Csibus imád mindent, ami önműködik, különösképpen a garázsajtókat. De ezt a történetet majd máskor. Visszatérve az aqua world-be, ajtó igazság szerint nem volt túl aktív, mivel a vendégek, valami érthetetlen okból kifolyólag nem kedvelték túlságosan a +/- 4 fokot, odakinn mérve, így az ajtó is talán csak egyszer funkcionált előírásának megfelelően. Ott is hagytuk hamar egyéb csobogó, bugyborékoló vízfelületek megtekintésért. Miután itt is kiörömködtük magunkat, felkerestük a gyermekmegőrzőt. Itt egy elsőre nem túl elhivatottnak tűnő fiatalembert találtunk. Megkérdőjelezhető kedvességgel érdeklődtem nála, hogy most akkor tényleg ő e a kijelölt vigyázó és szórakoztató brigád - e, és van e neki képzettsége, ami a gyermek felügyeletet illeti. Ő magabiztosan kijelentette, hogy van ám képzettsége, és akkor most legyek kedves beszámolni arról, milyen játékokat kedvel a csemete, mert elővételezi, hogy a jelen lévő papír-ceruza nem fogja kielégíteni az igényeit, amíg én egyéb helyen tartózkodom. Így aztán térült-fordult és egy nagy doboz játékkal tért vissza, majd a következő körben még úgy két négyzetméter padló puzzle is volt a hóna alatt. Kicsit kétkedve és izgulva távoztam, és Benedek is kétségeinek adta jelét, midőn lebiggyesztette a száját, helyváltoztatásomat észlelve. Miután azonban kisebb kőrt leírva belestem, már javában pakolgatott Imivel. Kicsit nyugodtabban indultam el, és kellemes fél órát úsztam - sportos anyu ON. Mikor visszatértem Bende, ahogy mostanában hívja magát a picúr, éppen Imi karján ült és Bagirával, a párduccal beszélgetett, aki több társával együtt a falra lett felpingálva. Mikor meglátott nagyon megörült nekem, és a nyakamba ugrott, mármint Benedek és nem Bagira, illetve nem is Imi. Benedek tehát kinyilvánította jelenlétem felett érzett boldogságát, kb egy percig, majd folytatta a pakolgatást. Imink beszámolója szerint, minden a legnagyobb rendben volt, Csibe megnézett mindent, bebújt mindenhova, oroszlán üvöltött a festett oroszlánnal, megölelgette a plüss állatokat, különösen kedvelte a konfettit, és nyugodjak meg, engem is sokat emlegetett. Némi megbánással és növekvő elismeréssel a hangomban köszöntem meg a hivatalos pesztrálást, majd utunkat folytattuk a só kamrába. Itt légúti tisztulás közben megettük a még megmaradt kekszünket, ami a legkisebb legnagyobb szomorúságára már nem volt túl sok. Végül a távozás útjára léptünk. Hazafelé még én is kipróbáltam, hogyan kell oroszlán üvölteni a közúti közlekedés oda nem illőnek vélt tagjaival. Összességében pompás és fárasztó délelőttel gazdagodtunk. Bízom benne, hogy ezt nem újabb egy hónap szünet fogja követni, mert akkor kezdhetem előröl Benedek vízbe szoktatását...

Éjfélig

Mivel Benedek már roppant nagyfiú, éppen pont csütörtökön lesz 18 hónapos, döntő lépésre szántuk el magunkat a felnőttsége felé. Konkrétan a rácsos ágy három középső, kivehető lécét kivettük. Ez nagyon tetszett neki, nekünk pedig, hogy neki mennyire tetszik. Nagyon ügyes volt, amikor pl. bedobtuk a pöttyös labdát az ágyba, és mondtuk neki, akkor utána ment és kivette. Amúgy is nagyon okos, már rengeteg dolgot megért, amit mondunk neki. Még több mindent próbál utánunk mondani, olyanokat beszél, mint "anya, apa (természetesen), ement, ma(cska), kuku (gyengébbek kedvéért: kakaó, ezt a parancsszót többnyire reggel adja ki, közvetlenül ébredés után), pari, ama (alma), ham (ha éhes), inni. És mindemellett remekül tud mutogatni, hogy egész biztos megértsük, amit akar. Többnyire el is éri, amit szeretne, kivéve, ha az piskóta tallér lenne ebéd helyett vagy bizonyos polcok és szekrények kipakolása, amit amúgy nem érne el.

De visszatérve az ágyához, mindannyiunknak nagyon tetszett az új történés, egészen éjfélig, amikor megszüntettük a békebeli újítást. Ez éppen akkor történt, amikor egy órával korábban felriadt és a legszebb, de a kevésbé szép szóra sem akart visszaaludni. Kb. félidőben rájött, hogy akkor ő most ki is mászhat lazán az ágyból és nem is röstellte ezt megtenni. Persze nagyon édes egy félálomban bőgve kitrappoló krapek az éjszaka kezdetén, mégis úgy döntöttünk úgy három séta után, hogy akkor eljött az ideje annak, hogy visszahelyezzük a léceket, az őket megillető helyre. Ezután már csak alig egy óra ordítás, és a gyermek aludt is. Holnap újra próbálkozunk a lécek kivételével....

Agyat, még agyat....

Hónapról hónapra őrületes fejlődéseken esik át - ezt szó szerint értem, lásd lejjebb -a kicsi Csibe. Először is kb másfél hónap alatt úgy belejött a jövés-menésbe, hogy már csak elvétve mászik. Mindenhova el tud már jutni, még oda is, ahova nem kéne. Úgyhogy egyre többször sétálunk kézen fogva. Ennél persze nagyobb móka, ha nem kell anya kezét fogni, és lehet rohangálni. A kezdetekben még úgy nyomta, mint egy kis zombi. Lábai szétvetve, kezei előre nyújtva. Mindig az ominózus idézet jutott eszünkbe, talán a "Holtak hajnalából" - Csibe tehát előre nyújtott kezekkel, kissé dülöngélve - :"Agyat, még agyat......". Egy ideje aztán már leszokott erről, és a kezeit arra használja, hogy valamit vigyen benne, pl. medvehagymás pogácsát. Ez utóbbit most hétvégén sütöttem, és istenien sikerült :) Recept itt, minden kedves ismerősnek: http://limarapeksege.blogspot.com/2010/04/medvehagymas-pogacsa-ii.html A pogácsának tehát nagy sikere volt a csöppkénél is, de az igazi ász a kiflicsücsök. Már gondolkoztam, hogyan lehetne úgy kiflit sütni házilag, hogy csak csücske legyen. Bármi nemű ételhez ez a legjobb kísérő, és kb. az egyetlen étel, amit feltétel nélkül hajlandó megenni. Mostanában ugyanis  eléggé megcsappant az étvágya. A változás kb egy éves korában következett, mintha tényleg vízválasztó lett volna, így mostanában folyamatosan azon töröm a fejem, mit készítsek neki, lehetőleg változatosan, amit hajlandó megenni. Az almával és a sajttal még egész jó barátságban van és a leveseket sem veti meg.

 Mostanában azzal próbálkozom, hogy lehetőleg úgy intézem, eléggé éhes legyen mire evés idő következik. Ezt a következő módszerekkel igyekszem elérni:  futtatás, lásd lejjebb a játszóterezést, valamint alma evés, mert az talán jobb étvágyat csinál. Ha már az evésnél tartunk, próbálkozunk vele, hogy átvegye a kanál fölött az uralmát. A mellékelt képen látszik, hogy ez még egy fejlődési folyamat, mely a kezdő és haladó kontinuumon helyezhető el, és még csak gyerek cipőben jár. De (!) fejlődik. Sose gondoltam, hogy a kéz-száj koordináció ilyen nehéz lehet. Ott kezdődik a dolog, hogy nem nézi amit csinál. Ez amúgy a járására is jellemző. Állandón elfikázik szegénykém, mert nem néz a lába elé. Ugyanígy van az evéssel, nem nézi a kanalat ergo amikor megpróbál merni az ételből nem kerül semmi a kanálra. Ezután ha valami mégis odajut, akkor mire a szájához ér a falat, elfordul a kanál és még kevesebb az esély, hogy étel jusson a kicsi szájába. De sebaj, majd ez is alakul még. Abban viszont hihetetlen mód jeleskedik, hogy kilökje a nyelvecskéjével a nem szimpatikus étket.  

A már említett futtatás a játszótéren történik. Most kezdjük felfedezni a környék játszóit. Az a kettő amin eddig jártunk felépítésében elég hasonló, Csibike érdeklődése pedig egyenlőre egysíkúnak mutatkozik. Tekintve, hogy a fő célpontunk a hinta. Nem mintha itthon nem a hinta lenne továbbra is a nagy kedvenc... Tehát kiérünk és akkor irány a hinta, főleg ha van hely. Ha nem akkor félszemmel folyamatosan odasandítva úgy teszünk,mintha valami mással foglalkoznánk, úgy mint csúszdázás nagy duzzogva. Aztán ha felszabadult akkor spuri a hintához, mielőtt más szemfüles kisgyerek/anyuka felfedezi!!! Akkor hát kezdődhet a hinta-palinta orrvérzésig, na ó unalomig. Eme jeles tevékenység végeztével jöhet még egy kis csúszda, esetleg egyéb hintázó alkalmatosság, úgy mint hinta fóka/ hinta kutya / hinta akármilyenállat. Úgy egy óra elteltével anya megúnja a történetet, és akkor mehetünk haza, de előtte még a homokozót útba kell ejtenünk egy rövidke afférra. Itt még a cél az,hogy minél kevesebb homokot egyen meg a gyerek. Miután teljesítettük a küldetést mehetünk haza. A hosszú úton még egy kis keksz és alma elfogyasztása, tekintettel a nagyfokú kalória veszteségre. Hiába, nagy móka a cseperedés.

A fürdése körül is változások zajlanak. A kis kádból átvándorolt a nagy kádba. Részben mert kis kádat hamarosan életében először Magyarországra látogató Zelmi kapja használatba, részben meg már tényleg kezdte kinőni. Itt is nagyon ügyi. Egy pillanat alatt megtanulta, hogyan kell felmászni a kád öblös szélére, ami egy dolog, de a nagy dolog itt jön. Kétszer mutattam meg neki, hogy itt is ugyanúgy kell lemászni, mint ahogyan az ágyról (asztalról) és ma már így is mászott le, magától!!!! Annyira büszke vagyok rá.

Végezetül még néhány friss kép:

Cica varázslat folyamatban.

Megigyam e a fincsi smoothit vagy inkább aludjak még???

13. havi

Ez jobb, mint a plussz egy hónap fizetés :D Nyilván összehasonlíthatatlan. Benedek tehát betöltötte élete 13. hónapját, és rengeteg új képességgel gazdagodott ez idő alatt is. Először is még sokkal-sokkal cukibb, mint korábban, pedig már eddig sem lehetett okunk panaszra. Aztán még sokkal-sokkal pernahajderebb mint volt, pedig már eddig is igen adta az ívet. A huncutság első lépése, amikor beszívja a felső ajkát, és úgy néz, hogy látszik a kis pofáján, valami nagyon nagyon olyan dologra készül, amit nem lenne szabad. A következő lépés, hogy ezt a nagyon-nagyon olyan dolgot meg is teszi, miközben mi hevesen ellenkezünk. És itt következik az igazi, és magas szinten kiművelt pernahajderség, amikor ő visszanéz ránk, hevesen rázza a fejét, hogy: "Nem-nem-nem" és közben lelkesen folytatja azt a bizonyos nagyon-nagyon helytelen tevékenységet. Ilyen helytelen dolog például az újság, doboz és társainak megrágása, mivel 5 foggal rendelkező csöppem addig-addig tépi, rágja, nyálazza az említett papír alkalmatosságokat, hogy azok kis darabokban landolnak a szájában. Mindennek pedig egyenes következménye, hogy határozott mozdulatokkal próbáljuk kipiszkálni a málladozó fecniket az összeszorított babaszájból, néhány termetes harapás nyommal az ujjunkon.

 A pernahajderkedés egy másik vadhajtása a kukamanóság. Mert annál jobb nincs is, mint a kukát paskolgatni, kinyitni, kihalászni a bentlévőségeket, hiába mondja el anya is és apa is napjában annyiszor, ahányszor csak arra indul a kis cukiság, hogy azt pedig nem szabad!!!! Talán már említettem az etetőszékes élményeinket. Nos ezek nem igazán változtak, továbbra is, sokkal érdekesebb felállni benne, és felpattanni belőle az asztalra, mint nyugodtan ülni és enni. Mármint csak klassz lenne, hogy nem lenne akadályoztatva ebben a dologban. De mivel így történik, a válasz duzzogás, mérgeskedés, mondhatni veszekedés, és az inci-fincsi étel visszautasítása.

Vannak aztán biztos pontjaink, amiknek felfedezése komoly időtöltést jelentenek az egyetlennek. Ezeket is két részre tudjuk osztani, az egyik csoportba tartoznak, a külső segítség nélkül is birtokba vehető helyszínek, míg a másikba a felnőtt kéz szükségeltette bútorok. Előbb csoportba tartozik a szobai kis komód, és a konyhai fiókok arzenálja, aminek kipakolása remek szórakozás. Én pedig azon imádkozom, hogy a fiókból lazán kirángatott és a konyha kőre pottyantott turmix gép ne dobja be a kulcsot. A komódból és fiókjaiból már rég kipakoltunk minden szúró, vágó és orvosságos eszközt, ezek beköltöztek a körömlakkjaim helyére, mivel az a fiók akad, így egykönnyen nem kerülhet a Csibe kézbe. A másik csoportba két kedvenc tartozik. Az egyik a nappaliban lévő kis asztalka fiókja. Ezt egyedül nem tudja kihúzni, így hangos óbégatás jelzi, ha hadjárat indítását tervezi a fiók tartalma ellen. Ebben jó sok vezeték, cd lemez, papír doboz van, amit laza csukló mozdulatokkal ki lehet dobálni. A kedvenc itt is a vezetékek kötege, végül pedig a fülhallgató, aminél nagyobb kincs ezen a földön alig alig található. A másik pedig a fürdőszobai szekrény. Ez is mindig nyerő lefoglaló. Miután sikerült betörnie, pontosabban kinyittatnia pandora szelencéjét, jöhet a hajkefék, csavarók hajhabok kipakolása és szétterítése a fürdőszoba padlóján. Természetesen itt is van kiemelt tárgy, ez pedig nem más, mint a hajszárító. Ennek valami olyan, de olyan vezetéke van,ami különleges örömet jelent az én egyetlen csemetémnek. Felettébb meg is sértődik, mikor kölcsön merem venni a hajszárítót hajszárítás címén. Különösen zavarja ebben a helyzetben, hogy ilyenkor nem éri el a vezetéket, mivel az magasra van eldugva.
Na de nem csak kipakolni kezdett el a hónapban, azt már sokkal korábban el kezdte gyakorolni. De próbálgatja az egyedül evést is. Természetesen csak úgy hajlandó ezen próbálkozásaival, hogy nem fogom a kezét, miközben a tálból a kanálra próbálja ügyeskedni az ételt, onnan pedig a szájába. Hát ez az, ami egyenlőre még alig-alig sikerül, annál több étel landol azonban, rajta, rajtam, az asztalon, és a földön. Lackó szerint, egy szemetes zsákot kéne kivágni a gyerek fejénél, és így ráhúzni, alá pedig néhány újságpapírt teríteni, így talán megóvható lenne a lakás épsége. Szerintem ez nem túl zöld megoldás, de valamiféle vegyvédelmi rendszeren már én is gondolkozom. Az új project részét képezi egy egész testet beborító előke, de lehet a papír földre terítése nem is olyan balgaság.
A végére hagytam a legnagyobb újságot pedig. Csibe elindult. Egy egy lépést már eddig is megtett, de pár napja úgy igazán neki indult. A héten már egyre többet mondogattam, hogy majd jövő hónapban veszünk egy rendes cipőt, de rá kellett jönnöm, ez az ügy nem tűr halasztást. Holnap végére is járunk a dolognak, és így már tuti cipőstül vehetjük birtokba a játszótereket. Már eddig is jártunk a fejlődés eme lépcsőjének egy magasabb szintjén, de még csak én tettem Csibémet csúszdára le föl, hintába be, ki. De most, de most .....

Akaratos egy éves

Az egy év egy állomás. Az egy év vízválasztó. Egy év után a gyerek jobban fog enni, inni, aludni, játszani.Ugyanezzel biztattak már akkor is, miután megszületett a gyerek. Majd a hatodik hét után, majd három hónaposan, féléves korábban pedig csak úgy igazán. Félreértés ne essék a gyerek tökéletes. Én minden fentebb felsorolt funkciójával meg vagyok elégedve (főleg amikor rosszabbról olvasok/hallok ;) De valami tényleg történhetett vele így egy éves nagyságára, mert igazán érdekes új szokásokat vett föl. Kezdte azzal, hogy újra indította a sikítozást. Már kezdtem azt hinni pár hete, hogy felhagyott ezzel a fülsértő szokásával, de most úgy döntött, mégiscsak sok mindent el lehet ezzel érni, és tulajdonképpen igaza is van. Bár próbálkozom holmi behaviorista hozzáállással, és a meg nem erősítés eszközével csökkenteni a magas hangok előfordulási arányát. Kevés sikerrel... Van még a kitartó hozzáállás, amikor időről időre röviden és kedvesen elmagyarázod neki, hogy ezt ne csináld kedvesem, mert ha így folytatod, anya nem fogja hallani, amikor majd a diploma osztódon a nevedet mondják. Lehet ezt kéne mantráznom neki. A következő változás nem is igazán változás, inkább felerősödött kívánság. Egyfolytában felkérezkedik, majd az ölünkből kiadva a parancsot, kicsi mutatóujjával irányítva minket megszerzi a vágyott tárgyat. Ennek hiányában kapaszkodik a nadrágomba egy manccsal, a másikkal az ujját szopva, ordít és rendkívül szemrehányóan néz. Ez különösen a konyhai ténykedéseim közepette szokott mókás helyzeteket előidézni, amikor rendületlenül próbálom a reggeli kávémat elkészíteni, míg Csibe úr mindezt a karomon ülve szeretné végig nézni, és kisegíteni engem egyéni tanácsaival. A gond ott szokott kezdődni, amikor megpróbálom a mézet a bögrébe csorgatni, és egy kézzel fogni a bödönt, ugyanazzal kivenni belőle a csurgatót, és a mézet a helyére irányítani. Még szerencse, hogy elmúlt már egy éves Bibécske, így abból sincs gáz, ha pár csepp, az ő ujján landol.
Legújabb próbálkozása szintén a konyhához köthető, pontosítva az etetőszékbe. Innen ugyanis pár napja lelkesen igyekszik kimászni, írd és mond, fogja magát és megunva a csüccsenést, ő feláll. Ekkor apa vagy én hamuszürkére váltva sikítunk, hogy ülni lefelé, vissza de azonnal, befenyítve, hogy vagy evés, vagy állás. De úgy tűnik őt ez fenemód nem izgatja, inkább az asztalra tovább mászást választaná. Nos én próbálkoztam átjárni a gyermek eszén, bekötöztem. De őt ez sem izgatta különösebben, mindössze kettő másodperccel tartott tovább míg kihámozta magát a kisszékből. Végül pedig még arról, hogy akaratának fejlődése abban is megmutatkozik, hogy formálódik az ízlése. Lásd, egyre válogatósabb. Egyrészt. Másrészt csak olyan ételt szabad az asztalra tenni, amiből ő is ehet, mert semmi pillanat alatt kiszúrja, ha mi egy kicsit is mást ennénk mint ő. Akkor lendül az ujjacska, és nekünk választást nem hagyva érkezik a parancs, hogy neki most csakis és megmásíthatatlanul abból kell falatoznia.
Imádom az egy évest.

Bibe buli

Már egy hete is annak, hogy szuper Bibe napi bulit ültünk. Első lépésként Ági drága szuper meghívót szerkesztett.
Szűk körű buli volt, több felnőttel, mint gyerekkel, de így is ők voltak a főszereplők. Johanna barátnőnk sajnos nem tudott eljönni, inkább a privát partira szavazott. A két csajszin kívül - Zozi és Bibike - még egy fiúcska is a meghívottak között volt. Igaz ő a legkényelmesebb megoldást választotta, és anyukája pocakjában érkezett meg :) A készülődést már szombaton elkezdtük, meg persze főképp agyban korábban is. Szombaton tehát süti sütés, tészta gyúrás, lakás takarítás, este torta sütés. Vasárnap délelőtt apa és fia felfújták a lufikat, utána felkerült a "Boldog szülinapot" felirat is a Csibe szobájába. Közben a sütik befiniselése. Ebéd időben, majd alvás, hogy Benedek rápihenhessen a lányok érkezésére. És a hölgyek jöttek is. Mondhatom igazán csinik voltak.

Bibike piros pöttyösben, nagyon sztájlisztosan ahogy azt már megszokhattuk tőle, Zozi pedig lila kantárosban bájolt el minket. Nagyon édesen játszottak a kis csibék, majd következett a torta. Csoki, meggyzselével és mondhatom nem csak finom volt, de igazán babásan egészséges, úgyhogy mindenki nyugodt lélekkel fogyaszthatta. A receptet Pixi Pie-nál találtam : http://jepatojtavan.blogspot.com/2010/06/az-elso-szulinap-csokis-meggyes.html#comment-form Itt kell megjegyeznem, hogy érdemes ellátogatni erre a blogra, szemnek, szájnak gyönyörködtető időtöltést jelent.

 A torta tehát nagyon finom volt, csak kicsi. Mert a recept ilyen kis apróságokra lett méretezve. Nekik persze elég volt, de ahogy elnéztem a szüleik sérelmezték, hogy nekik csak kóstoló jutott. Azért remélem mindenkit kárpótolt a répatorta, és a csavart paradicsomos rudak és Eszter fincsi sajtos kosárkái. Utóbbit még napokig majszoltuk. A tortában a legjobb persze az volt, ahogy kiscsibém elkente magán a csoki krémet. Itt jegyzem meg, hogy a Vanish csodákra képes ;) Összefoglalva nagyon klasszul sikerült az első születésnap. Csibe is jókat játszott, és mi is jókat beszélgettünk, amikor nem a piciket mosdattuk, hoztuk vissza bármilyen veszélyesnek tűnő helyzetből. Puszilok minden jelenlévőt, hogy ahogy Fábry Sándor is szokta volt mondani, jelenlétükkel emelték a buli hangulatát. Végezetül a képek, nem volt könnyű választani közülük :)

Nagyon 1 éves

Már napok óta a következő mondattal kezdem majd minden mondandómat: "Egy évvel ezelőtt ilyenkor....."
(Emlékeztetőül a kedvenc képem, az első képünk!)

Egy évvel ezelőtt ilyenkor, már javában hazaértünk a kórházból, nem mintha bármi kórságunk lett volna, éppen csak megszületett a kiscsibe, és mi végre haza jöhettünk abból a borzalmas KÓRteremből, ami tényleg kórságos volt. Minden csak nem arra való, hogy az újdonsült föld lakó és frissen főtt anyukája egymásra hangolódhassanak. Lehet én gondolkozom túl a dolgokat, de nekünk itthon kb két hónap kellett, hogy egymásra találjunk úgy igazán Benedekkel. Lehet ez az idő egész másképp alakult volna, ha már a születése után is olyan körülmények között lehetünk, ahol nem arról szól minden gondolatom, hogy csak innen szabaduljunk meg egyszer. Az, hogy a mi kis duálúniónk olyan jó legyen, szoros és bensőséges, mint amilyen most, keményen megdolgoztunk, ami eleinte furcsa is volt nekem, hiszen a várandóság rózsaszín szívecskés lebegése után, mintha rám szakadt volna a valóság rideg szürkesége. Nem értettem, hol marad a szerelem. Szerencsére ez is átmeneti volt, és bár a felelősség érzése azóta sem szűnt, a nagy szerelem végül megszületett, és azóta nemcsak ketten, de hárman lubickolunk benne, hiszen apa sem maradhat ki semmi jóból. Egy éve ilyenkor pár nap édes hármas következett, ami azóta is a legnagyobb érték az életünkben. Még ha hétközben ide is, meg oda is rohanunk, a hétvégén mindig keresünk rá időt, hogy csak úgy lehessünk, mindenféle tenni való nélkül, együtt. Ennél már csak az a jobb, amikor hétközben is előfordul egy ilyen délután, hogy mindhárman itthon vagyunk és semmi halaszthatatlan dolgunk sincs.
Eleinte az volt bennem, ahogy elnéztem más, már idősebb babákat, hogy velük mennyivel könnyebb, mert már ezt is, azt is tudják. Ez addig volt így, míg le nem telt az a bizonyos két hónap. Miután egymásra tekertük a hullámainkat, sosem akartam, hogy kisebb/nagyobb legyen, pont úgy a jó, ahogy van. Most épp így egy évesen a legtökéletesebb.
Ez alatt az egy év alatt rengeteg minden történt velünk. Először is a törékeny kis bébiből, stramm kis krapek lett. Nőt négy egész foga, és már úgy rágja be a húst zöldséggel, hogy öröm nézni. Meg rágna befelé minden mást is, mert még bőven a mindent bepróbálok, befér e a számba korszakban élünk. Mondhatni a Csibe harmadik szeme, nem a homlokán van, mint minden jobb küklopsznak, hanem a szájában. Ez így leírva talán nem hangzik annyira jól, de a tény az tény.
Az első sírós próbálkozások után, nagy haverságba került a fürdés iránt, aminek vizes jegyű, víz szerető anyukaként igazán örülök.

A tedd ide-tedd oda formából is, határozottan helyváltoztató létformába is átléptünk. Először kezdődött a forgolódás alulról felülre és fentről lentre, majd a négy kézláb ringatózás. Ez után egy rövidke hónappal, pedig már úgy csavart a kis Csibe a füvön, hogy épp csak szaladnunk nem kellett utána. Még egy hónap telt el talán és már fel is húzta magát az asztalba kapaszkodva és azóta bárhol. Innentől kezdve kb megállíthatatlanul jutott el mindenhova és lassan már az asztal tetején sincsenek biztonságban a tárgyak, mert amit az asztalra kapaszkodva el lehet érni, az rövid úton úgyis a földön landol. Itt egy kritikus ponthoz érkeztünk, hiszen a kísérletezés fontos része az életünknek. Nap mint nap bizonyítjuk uyanis, hogy bizony, a Telepes utcában is érvényesek Newton, valamint a gravitáció törvényei. A konyhában például és a ruhás szekrény alsó fiókja esetén is kihagyhatatlan annak leellenőrzése, hogy a tárgyak a helyükről kidobálva bizony lefelé esnek, és utána a padlón is maradnak, míg anya vagy apa a helyükre nem rakják őket újfent.
A mozgás mellett komoly fejlődések történtek a szociális életünk terén is. Benedek egyre több hölgy barátnőre tett szert. Természetesen, ahogy egy jó tengerészhez illik, a különböző tevékenységeket különböző leányzókkal tölti. Így, sétálni Zozival járunk, úszni Johannával, míg sportolni, zenét hallgatni Bibikével.  Külön öröm számomra, hogy Benedek jó érzékkel választ olyan barátokat magának, akiknek a szülei is jó fejek, így míg ők játszanak, mi is meg tudjuk beszélni ügyes-bajos dolgainkat.

A számvetés nem lenne teljes anélkül, hogy megemlítsem, amióta Csibéről tudunk mi szülők több dokit láttunk és többször jártunk dokinál, mint korábban ketten együtt. Mondjuk, ha a terhes gondozást kivesszük a mérlegből, mert én ugye nem voltam beteg, hanem "csak" várandós, még így is kijutott nekünk. Szóval Csibével túl vagyunk egy orr, azután egy torok mandula gyulladáson, egy Heim Pál sürgősségin és egy hétvége szemészeti kezelésen, hogy a fog növekedéssel járó lázról és a mezei nátháról már ne is beszéljek. Mindezt egy év alatt. És tegyük hozzá, egy igazi férfival van dolgunk, és csak azt kívánhatom magunknak, hogy ennél nagyobb baja soha az életben ne legyen!!!! A legbátrabb félszemű Jumurdzsák, ezt a nevet adtuk neki, a "hosszú" hétvégénk emlékére, sok izgalmat adott nekünk. Igazán izgalmas hétvégéket töltünk vele. Gondoskodik róla, hogy jól aludjunk, miután napközben kirohangáltuk magunkat utána. Azt is csak halkan jegyzem meg, hogy már ő is sokkal jobban alszik, mint a kezdet kezdetén.

Mondhatnám, hogy kicsit aggódom mi vár még ránk, de nem teszem. Mert akkor el kellene nyomnom magamban azt az állandó kíváncsiságot, hogy hova fejlődék, hogyan nyílik ki továbbra is mint egy kis virág az én szerelmetes kisfiam. 

Töredékes...Már nincs 1 hét

Ezt a bejegyzést 1 héttel ezelőtt kezdtem el, de nem sikerült befejezni, mert Csibe felébredt álmából. Most itt vannak nagymamáék, újra megpróbálkozom....

Én kérek elnézést, minekutána mindenki érdeklődött, hol marad a havi elszámoló. Nekik üzenem, hogy Benedek már kb fél éves kora óta nem ír ilyesmit, mert túlságosan elfoglalt ahhoz, hogy nap hosszat a laptop előtt üljön és leveleket körmöljön. Éppen ezért engem bízott meg vele, hogy a blogján vezessem aktuális ténykedéseit. Igyekszem is ennek a feladatomnak megfelelni, de bizony nem könnyű egy olyan csöndes pillanatot találni, mint a mostani, amikor át tudok lényegüni abba a megfelelő hanguatba, ami egy ilyen komoly bejegyzés megírásához szükségeltetik. Kicsit gyanús is, hogy éppen alszik a fiatalúr. Délelőtt elkísértük Zozi barátnőnket shoppingolni, és utána mindkét apróság elaludt a kocsiban. Én ugyan meg voltam győződve róla, amint kiveszem az autóból felébred, ehhez képest lassan egy órája húzza a lóbőrt. Oly annyira gyanús vot a dolog, az előbb be is mentem a szobájába megnézni lélegzik e.... Erre elfordította a fejét, és alszik tovább. Akármi is legyek, ha értem ezt.
A mai bejegyzés apropója az a különleges esemény, hogy Benedek, egy hét múlva betölti első élet évét. Ezt nem csak leírni hihetetlen, de belegndolni is, hogy az én icuri-picuri kicsi fiam....

1 héttel később, fülig 1 évesen a következő bejegyzésben.
Előzetes:

Klasszikusat vagy kortársat óhajt a hintája mellé Uram?

"Ezt is, azt is, pincér kérem." Természetesen, hiszen az irodalom szeretetét nem lehet túl korán elkezdeni. És ezzel csak csöndben utalok vissza a pocakban meghallgatott "Végtelen történet" szemelvényekre. Na de manapság a leíró próza helyett, az még kicsit tömény lenne így 11 hónapos fejjel, verselni szoktunk. Ezen belül mind a kortárs irodalomért, mind a klasszikusért kifejezzük rajongásunkat. Hogy pontosítsak, anya rajong, Bibe pedig tűri némán. Először is kezdtük a Wörös Sándor Bóbita gyűjtéssel, ami úgy gondolom kötelező és alap, és ha a gyereket még nem is izgatja annyira, de számomra óriási élmény volt a korai emlékek, még inkább az emocionális emlékek visszatérése. A "Jaj ez annyira édes" és a "Ó, hát ezt én már olvastam és milyen ismerős, könnyebb így mantrázni a gyereknek" érzésre gondolok. Megkaptuk, nagymamától szintén a "Cini, cini muzsikát", ami ugyanezeket az érzéseket váltotta ki. Valamint néhány kedvenc versem is megtaláltam benne, úgy, mint József Attila: Indiában, hol éjjel a vadak... című remekműve. Igazság szerint nem látom át pontosan ez miért került bele egy ilyen válogatásba, szerintem nem ide illő, viszont imádom, úgyhogy a Csibe is imádni fogja. Már persze, ha abból indulok ki, hogy ami ismerős számára, az kedvesebb is lesz a kis szívének. Ez pedig biztos ismerős lesz, mert nem egyszer olvastam már neki. Ez a kettő tehát alap kedvenc.
Emellett megjelentek a fürdés előtti versek, melyek valamilyen kapcsolatban vannak az estével és a lefekvéssel. Vagy nem. De akkor egyéb fontos és pozitív tulajdonságuk miatt kerültek a merítésbe. Ez utóbbi csoportba tartozik Petőfi: Arany Lacinak című csuda kedves verse. Külön erénye, hogy dallamossága még apát is megfogta, így egy idő után már ő is velem skandálta. Petőfi előtt a kezdet természetesen Arany János volt, a Családi körrel. Mivel ebből csak töredéket szavaltam, anyukám rögtön kijavította ezt a kis "hibámat", azóta kemény kötésű könyvecskében olvashatjuk a kibővített változatot is.
Következő barátunk a már emlegetett József Attila Altatója volt, de ez valahogy nem vált annyira a sajátunkká. A klasszikusok mellett elkalandoztunk hát a modern mondókák világába.
Így találkoztunk Varró Dani, Akinek a lába hatos, című kötetével. Ezt a verses könyvet rögtön szívünkbe zártuk, azóta is olvasgatjuk, és egy részét már kívülről mondom a Csibinek. Van, hogy fürdés előtt, van, hogy csak úgy napközben, vagy amikor épp a helyzethez illik. A versek itt ugyanis a megfelelő élethelyzethez köthetők, úgy mint pelenkázgató, altatgató és öltöztetgető, illetve mindezek apukáknak. De van séta közben mantrázandó, vagy akár a még meg nem született babának kíváncsiskodó versike.
A kortárs költőktől még megemlíteném Erdős Virág 4-6os villamosát. Ezzel a villamos beszámolóval is a Nők Lapjában találkoztunk, és mondhatom gyerekeknek íródott, de tökéletes jellem rajz a budapesti közösségi közlekedésről. Politikailag inkorrektül akár exDemszki úrnak is ajánlhatnám.
Végül, de nem utolsó sorban, legújabb kötetünk egy hármas gyűjtemény a nagyoktól. Petőfi: János vitéz; Arany: Toldi; Fazekas Mihály: Lúdas Matyi. Hintázás közben tehát olvassuk a János vitézt. Én pedig vén fejjel rá kell jöjjek, hogy Petőfi, akiről mindig hangoztattam, nem kedvelem, zseniálisat alkotott. Hihetetlen milyen szépen, milyen dallamosan tudta megfogalmazni az egyszerű történéseket. Így még akár a legegyszerűbb séta is költői magaslatokra emelkedik.
Búcsú képen:  "... szívemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája..."

Nesze neked bujjék

Jól belecsaptunk a minap a boldog új évbe, mondhatom. Kezdődött azzal, hogy január elsejére felszaladt a kis Csibe láza, egészen 39 fokig. Szegénykémnek se hangulata se étvágya nem volt. Ebéd tájékán szerencsére lement aztán a melege és benyomott gyorsan egy főzit, de utána újra lázasan pihegett. Leginkább rajtunk és leginkább aluszkált szegénykém. Azt gondoltam ismét a foga, akkor szaladt fel ilyen hirtelen a láza. Mindez azonban székrekedéssel társult és rossz alvással (köszönet az éjszakákért egri nagymamának!!!), reggel pedig nyöszörgéssel és étvágytalansággal. Habár a láza lement, 10kor már az ügyeleten poppoltunk. Semmi aggasztót nem találtak, Ők!!!, egy kis piros torkot. Javasolták a glicerines kúpot, és a szélcsövet. Ezek be is jöttek, már ami az altáji gondokat illeti. A szélcső, én korábban még csak nem is hallottam ilyesmiről, nagyon kemény kis szerkezet. Egy egyszerű kis gumicső, ami klafán megmozgat mindent, plusz jó drága. Tovább nem is részletezem, inkább utat engedek a féktelen  fantáziának. Székrekedés tehát pipa, de akkor kezdődött a torokfájás. Erre abból jöttünk rá, hogy egy falat étel után sírt, szinte ordított a fájdalomtól. Először azt hittük a foga, de a gond a fájdalom a nyelés után kezdődött. Szegény kicsikém. Tegnap este a gyerek orvos, már azt mondta lángvörös a torka. Nem tudom mit gondoltak rólunk az ügyeleten, vagy csak lekicsinylették a torkát. De nem hiszem, hogy egy nap alatt ennyit romlott a torka... Szegény Csibe tegnap kb. két joghurtot evett, meg kamilla teát töltöttem bele, de minden más kaját egy kanál után elutasított. Többek között azt javasolta a gyerekorvos, az antibiotikum mellett, hogy próbálkozzunk a tápszerrel. Ezt nem csak mostanra ajánlotta, mivel kevésbé kaparja a torkát, hanem az esti étkezésre is. Azt mondta, hogy a Bibe féle csecsemőknek még nem megfelelő vacsora az amit mi eszünk. Hogy a főzelékekből nem tud annyit enni, ami elég neki a jól lakottsághoz, mert hamarabb megunja az evést. Szerinte ez is lehet az oka annak, hogy hajnal 5 felé nincs mese, szopi kell. Úgyhogy azt mondta, próbáljuk az eddigi vacsit korábbra hozni, és a tápszert, lefekvés előttre időzíteni hosszú távon is. Hátha ez segíti a nyugodt alvását. Kipróbáljuk, de furcsa is nekem. Nem mondta eddig senki, hogy az amit kap, ami lassan ugyan az, mint amit mi eszünk, az nem megfelelő tápértékű neki. Kissé óckodtam is a tápszertől, hiszen úgy gondoltam, hogy az csak akkor kell, ha valaki nem tudja szoptatni a gyerekét. Minden esetre éjszaka és ma is napközben, amikor tudtam, itattam vele, mert a legfontosabb, hogy valami legyen pocakjában szegénykémnek. Ma már betolt egy adag rízspépet almával, sütőtököt és sárgarépát is. Remélem holnapra jobb lesz a kis torka, és akkor valami komolyabb étel is menni fog. A kamillateára ma már undorral nézett, pedig cukor is volt benne, mindegy csak igyon, viszont a víz fogyott.
Végül pedig néhány pillanat kép, miközben rajtam aludt. Tündér édes!