Libegő kaland

Csutinál (dédi) tett előző látogatásunkat követően (az OORI-ban regenerálódik) bevillant, hogy Csibivel feltétlenül le kell tesztelnünk a Libegőt, ahogy azt Szalóki Ági is javasolja az egyik dalában (https://www.youtube.com/watch?v=fTdAH7zkTlQ). Ma végre ennek is eljött az ideje, így a ragyogó napsütésben neki is indultunk. Az első kihívás a parkolóhely keresés volt, mivel rajtunk kívül még a fél város úgy gondolta, hogy a jó időt ki kell használni, s ha már így tesznek, ezt szintén a Libegőzéssel szeretnék megtenni. Az akadályt lazán vettük, felsétáltunk, amin a Waffelini eszegetése Csibi által elég sokat segített. De hát kell is az energia... Felfelé sima ügy, kicsit hűlő levegővel. 

Fent játszótér, séta, játszótér. Játszótéren játék vonatozás, játék vonat tetején másik kisfiúval visítozás vidáman, ugrálás. Ekkor másik kisfiú ki tudja milyen meggondolásból azzal a lendülettel fogta magát és lelökte a gyerekem a vonatról. Gyerek fejre esik, sírva ordít és ordítva bőg, én szívrohamot kaptam. Éteri mázli "csak"beverte a fejét, nem törte ki a nyakát, a gerincét sem el. Nem is értem, mi ütött a másikba... 

Szerencsés megnyugvás, megállapítottuk, hogy ez a gyerek nyavalyás, én hirtelen ijedtemben csak azt tudtam rákiabálni (a lökdösődőre), hogy "hülye vagy???" Ebben Benedekkel megegyeztünk, hogy vélhetőleg így is van, valamint levontuk a következtetést, hogy ilyet neki sem, sohasem, senkivel sem szabad!!!!

Visszasétáltunk a libegőhöz, laza húsz perces sort álltunk ki, úgy hogy közben a mögöttünk álló fiatal pár nyavalygását hallgattuk, úgy mint: "Tuti az orrunk előtt fogják bezárni. Jaj, jaj most mi lesz, hogy jutunk le, stb... " Nem is tudom, hogy bírtam ki, hogy végül nem szóltam be nekik....

Már látjuk a libegőket, kb 15-en állnak csak előttünk, amikor csengő, kattanás és a libegő megállt. Kb. tíz percig tartott, míg annyit tudtak nyögni, hogy ha és amennyiben minden rendben van, akkor olyan 20 perc múlva újraindulhat a menet. Hát ez annyira nem volt biztató... Különösen, ha azokra gondoltam, akik 30-40 percre fenn ragadtak és a hidegben himbálóztak, brrr (mármint remélem azóta lejutottak, mert utóbbiról nincs információm). Én arra jutottam, hogy nem álldogálunk tovább, hanem átmegyünk a Normafához, ott legalább van használható busz. Közben megpróbáltam elérni a számításba vehető férfiembereket a környékemen, akik megmentőként értünk jönne, és a Zugligetben hagyott kocsihoz vinne. Hát ezzel nem jártam sikerrel, így "kénytelen" voltam megmenteni nekem magunkat, de a taxis tök jó fej volt, aki végül átvitt minket. A kb. 2,5 km-t egészen jól vette Csibi, kicsit ugyan nyafizott, hogy a lábai már nagyon fáradtak, de mivel nem vettem fel, kénytelen volt azokat használva teljesíteni a távot. Taxi előtt még beszereztünk egy lángost, mert komoly testmozgás követően kell az energia pótlás. 

Innen aztán már igazán nyugisan telt az időnk. Átültünk a mi kocsinkba, laza negyedórával a látogatási idő előtt beértünk Csutikához is, a parkoló őr a sztorinkat hallva, szó nélkül engedett tovább. Haza felé már csöndesen, hátul bóbiskoló gyerekkel. 

Hát így esett, a mai libegő eset.

Feltétel nélkül reggel

Felkelünk, és kezdődik  nyafi. Már éjszaka elkezdődött, csak mert volt két gyereknap, éjjel és mellettem aludhatott. A gyerek nem olyan, mint, amit én felnőtt aggyal várnék, hogy örül ezeknek a kivételeknek és elrakja az élményt. Ő inkább többet akar. Ha egyszer lehet, legyen máskor is. Legyen így mindig. Vajon abban az utópikus világban, ahol így lehetne számára, meddig szeretné így? Mikor érezné cikinek, kamasznak magát? Mint én, amikor már gáz volt, hogy anyuék kézen fogva kísértek az iskolába.
Ugyanez volt az ovi mentes szabadnappal. Nagyon régóta nem csináltunk ilyet, mert mást értem el vele, mint szerettem volna. Gondoltam, hátha ez megváltozott azóta... Hát nem.Utálom, hogy csalódott vagyok amiatt, hogy nem azt vonja le következtetésként, milyen klassz nap volt - pedig az volt egész este emlegette a kuponokat a játszóházból (köszi Gyurcus!!!), meg, hogy ez a projektor milyen klassz dolog és érdekes is. Ehelyett nyávog, hogy ma miért kell oviba menni. Mert ő borzasztóan fáradt (persze, hogy az, hiszen éjszaka felkelt egy rövid hisztire, hogy ő mégiscsak mellettem aludni, mert sehogy máshogy nem tud egyedül elaludni. Nyilván, hogy el tud. Ő most azonnal vissza is feküdne inkább aludni. Én is!!! Éppen, pont így érzem. És akkor jövök a hülye felnőtt dumával, elmagyarázom neki, hogy a kötelesség, meg a fizetés, de hát hol érdekel ilyesmi egy 4 és 3/4 éves gyereket??? Teljesen érthető. Ehelyett marad, hogy elindulunk mínusz kettővel, "Könyörgöm kisfiam, mintha élnél..." Bringázás, veszekedés, beígért ordibálás, lelkére hatás, sírás, elszégyellem magam, agyam eldurran, ordibálás. Végül úgyis mindegy, mert érzem,, hogy most ő is és tényleg is fáradt, álmos és kimerült. És akárhogy is, de jöhet a nagyon szeretlek ölelés, nagyon hosszú percekig, mert ami jár az feltétel nélkül jár!