Tegnap végre arra ébredtünk, hogy nincs semmi olyan hátráltató tényező előttünk, ami miatt itthon kéne maradnunk, ahelyett, hogy jó korán felkeljünk és elkocsikázzunk babaúszásra. Az elmúlt egy hónap kedd reggelei ugyanis így indultak. Konkrétan az volt a menet, hogy hoppá, Benedek benáthásodott, és hoppá, Benedek még mindig náthás, valamint hoppá Benedek meggyógyult, de az éjszaka ismét benáthásodott. De volt olyan is, hogy, hoppá, Benedek lázas. Ez utóbbi így is maradt még három napig, aztán meg, ahogy jött el is múlt, minden egyéb gyanús tünetet mellőzve. Így hát nekivágtunk, de mégis szembe találtuk magunkat egy "apróbb" nehezítő tényezővel. Ez a tényező nem más, mint Benedek maga volt, aki amint szembe találta magát azzal az elvárással, hogy akkor most neki valamit meghatározott módon, méghozzá más által meghatározva kell tennie, ellenállásba vonult. Pontosabban vonult volna, mert ha elengedem, ugyebár elsüllyed, így inkább kapaszkodott, mondhatni matricaként a nyakamba simult, és sértetten üvöltött és sírt. Ezt a kettőt szabadfelhasználásban váltogatva. Pedig minden olyan szépen indult. Leültünk a medence szélére, élveztük a meleg vizet, babráltunk és hápogtunk a gumikacsával közösen. Azután jött Zsuzsi, a másik, aki úszni tanít, és aki tündér a gyerekekkel, és javasolta, hogy belül tágasabb, Benedek pedig azonmód, mint nagyfiúkhoz illik, ugorjon egy szép fejest. Benedek viszont erre azt mondta, hogy: - Annnnnnyaaaaaaaaaaaaaa - és még azt is, hogy - neeeeeeeeeeeeemmmmmmm. Talán még azt is hozzátette, hogy: - Hagydddddabbbbaaaa. A fejét ugyan hajtotta egy kis merülésre, de a morcosságán már nem lehetett segíteni, úgyhogy fél óra próbálkozás után a két Zsuzsi fel is adta, hogy még aznap vízipókká képezze a kis csibészt. Hozzátenném, amikor, úgy egy évvel ezelőtt először mentünk csobbanósba vigyorgós nevetősen csúszott be velem a habok közé. Így aztán nem is adtam fel azon tervemet, hogy mi még ma jól fogjuk érezni magunkat, és kicsapattam a medencéből gyerekestől, mindenestől. Ettől a fentebb említett is megnyugodott, és jó ízűen megreggelizett. Ezt követően minden gond nélkül besétáltunk az élménybe egy kis fürci - pancsira. Itt "AJTÓ" felkiáltással irányított a medence túlsó vége felé, ahol a szabadba kivezető átjáró található. Gyermek éteri örömmel az arcán figyelte, hogyan nyílik - csukódik az önműködő ajtó. Imádunk ugyanis mindent, pontosítok, leválva a szimbiózisból, Csibus imád mindent, ami önműködik, különösképpen a garázsajtókat. De ezt a történetet majd máskor. Visszatérve az aqua world-be, ajtó igazság szerint nem volt túl aktív, mivel a vendégek, valami érthetetlen okból kifolyólag nem kedvelték túlságosan a +/- 4 fokot, odakinn mérve, így az ajtó is talán csak egyszer funkcionált előírásának megfelelően. Ott is hagytuk hamar egyéb csobogó, bugyborékoló vízfelületek megtekintésért. Miután itt is kiörömködtük magunkat, felkerestük a gyermekmegőrzőt. Itt egy elsőre nem túl elhivatottnak tűnő fiatalembert találtunk. Megkérdőjelezhető kedvességgel érdeklődtem nála, hogy most akkor tényleg ő e a kijelölt vigyázó és szórakoztató brigád - e, és van e neki képzettsége, ami a gyermek felügyeletet illeti. Ő magabiztosan kijelentette, hogy van ám képzettsége, és akkor most legyek kedves beszámolni arról, milyen játékokat kedvel a csemete, mert elővételezi, hogy a jelen lévő papír-ceruza nem fogja kielégíteni az igényeit, amíg én egyéb helyen tartózkodom. Így aztán térült-fordult és egy nagy doboz játékkal tért vissza, majd a következő körben még úgy két négyzetméter padló puzzle is volt a hóna alatt. Kicsit kétkedve és izgulva távoztam, és Benedek is kétségeinek adta jelét, midőn lebiggyesztette a száját, helyváltoztatásomat észlelve. Miután azonban kisebb kőrt leírva belestem, már javában pakolgatott Imivel. Kicsit nyugodtabban indultam el, és kellemes fél órát úsztam - sportos anyu ON. Mikor visszatértem Bende, ahogy mostanában hívja magát a picúr, éppen Imi karján ült és Bagirával, a párduccal beszélgetett, aki több társával együtt a falra lett felpingálva. Mikor meglátott nagyon megörült nekem, és a nyakamba ugrott, mármint Benedek és nem Bagira, illetve nem is Imi. Benedek tehát kinyilvánította jelenlétem felett érzett boldogságát, kb egy percig, majd folytatta a pakolgatást. Imink beszámolója szerint, minden a legnagyobb rendben volt, Csibe megnézett mindent, bebújt mindenhova, oroszlán üvöltött a festett oroszlánnal, megölelgette a plüss állatokat, különösen kedvelte a konfettit, és nyugodjak meg, engem is sokat emlegetett. Némi megbánással és növekvő elismeréssel a hangomban köszöntem meg a hivatalos pesztrálást, majd utunkat folytattuk a só kamrába. Itt légúti tisztulás közben megettük a még megmaradt kekszünket, ami a legkisebb legnagyobb szomorúságára már nem volt túl sok. Végül a távozás útjára léptünk. Hazafelé még én is kipróbáltam, hogyan kell oroszlán üvölteni a közúti közlekedés oda nem illőnek vélt tagjaival. Összességében pompás és fárasztó délelőttel gazdagodtunk. Bízom benne, hogy ezt nem újabb egy hónap szünet fogja követni, mert akkor kezdhetem előröl Benedek vízbe szoktatását...
