Az átmeneti tárgy elnevezés a pszichológiában egy olyan dologra vonatkozik, ami a szeretet tárgyat, úgyis mint anya, apa helyettesítheti, (leginkább) a gyerek számára. Ilyen például egy plüss macska, amivel alszik a baba, konkrétan a Csibe, de ilyen a kis takaró is, amit egyeskék mindig magukkal cipelnek, mondjuk az oviba, hogy ez legyen az összekötő kapocs az otthon és az intézmény között.
Itthon egy ideje előkerült a "kéne egy macska" téma. Ez úgy néz ki, hogy bármerre járunk és cicát látunk Benedek nyargal és két kicsi kezét ritmusosan ökölbe szorítja majd nyitja a dög felé, és azt mantrázza neki, hogy "Dele, dele" (a gy-vel és az r-rel még vannak ici-pici hiányosságaink). Dög, mert ezek a dögök a nyargalásra nyargalással reagálnak, és tesznek rá, hogy mennyire tüneményesen édes ez a gyerek, és inkább lelépnek a kedveskedés elől. Másrészt úgy nézet ki, hogy elkezdtem rágni apja fülét, értsd képletesen, hogy akkor milyen jó is lenne nekünk egy cica, és már most igazán itt az ideje. De apja tartotta magát, keményen, férfiasan, hogy márpedig macska nem kell nekünk, punk-tum. Ekkor jelent meg Döme, aki korábban a szomszédhoz járt etetésre, majd rákapott a mi szemetes zsákunkra. Ekkor mondtuk neki, hogy ne egye már a szemetest, egye inkább amit adunk neki normális kaját. A szavainkat tett követte és megkezdődött a párizsival, virslivel csirke hússal és csonttal etetés, valamint a külön a macskának is történő hús vásárlás a piacon. Csibe pedig boldogan adogatta a hús darabokat a cicának, vagy dobálta le elé, mert az azért ijesztő, ahogy a kis kézből kikapja :) emellett cica nem volt dög, értsd: hagyta magát simogatni, bazsajgatni, vakargatni, ölelgetni. Bizonyos határokat persze szabtunk, mert mégsem ismertük Dömét mi sem. Csak ritkán jöhetett be a lakásba, akkor is csak korlátozott mozgástérrel. Viszont az erkélyen kapott saját kis dobozt, takaróval bélelve és egy darabig így ott is töltötte napjai nagy részét. És ahogy az lenni szokott minden csoda hét napig tart, szegény cicó is elvesztette az érdekesség faktorát, amit vélhetőleg ő is megértett, mert egyszer csak lelépett. Részemről örültem, hogy itt volt, mert Csibe örült neki, de akárhogy is nézem nem egy Gatto cica.... Utóbbi egy ideje bekerült Csibus látókörébe aminek én igazán örülök. Eleinte csak a falon kirakott képeit nézegette, azóta pedig megtanulta, hogy egy Gatto nevű, vörös macskáról van szó, aki a mi családunk tagja volt, és elaludt.
Csibe + Döme + és a mindennapok zaja:
