Már napok óta a következő mondattal kezdem majd minden mondandómat: "Egy évvel ezelőtt ilyenkor....."
(Emlékeztetőül a kedvenc képem, az első képünk!)
Egy évvel ezelőtt ilyenkor, már javában hazaértünk a kórházból, nem mintha bármi kórságunk lett volna, éppen csak megszületett a kiscsibe, és mi végre haza jöhettünk abból a borzalmas KÓRteremből, ami tényleg kórságos volt. Minden csak nem arra való, hogy az újdonsült föld lakó és frissen főtt anyukája egymásra hangolódhassanak. Lehet én gondolkozom túl a dolgokat, de nekünk itthon kb két hónap kellett, hogy egymásra találjunk úgy igazán Benedekkel. Lehet ez az idő egész másképp alakult volna, ha már a születése után is olyan körülmények között lehetünk, ahol nem arról szól minden gondolatom, hogy csak innen szabaduljunk meg egyszer. Az, hogy a mi kis duálúniónk olyan jó legyen, szoros és bensőséges, mint amilyen most, keményen megdolgoztunk, ami eleinte furcsa is volt nekem, hiszen a várandóság rózsaszín szívecskés lebegése után, mintha rám szakadt volna a valóság rideg szürkesége. Nem értettem, hol marad a szerelem. Szerencsére ez is átmeneti volt, és bár a felelősség érzése azóta sem szűnt, a nagy szerelem végül megszületett, és azóta nemcsak ketten, de hárman lubickolunk benne, hiszen apa sem maradhat ki semmi jóból. Egy éve ilyenkor pár nap édes hármas következett, ami azóta is a legnagyobb érték az életünkben. Még ha hétközben ide is, meg oda is rohanunk, a hétvégén mindig keresünk rá időt, hogy csak úgy lehessünk, mindenféle tenni való nélkül, együtt. Ennél már csak az a jobb, amikor hétközben is előfordul egy ilyen délután, hogy mindhárman itthon vagyunk és semmi halaszthatatlan dolgunk sincs.
Eleinte az volt bennem, ahogy elnéztem más, már idősebb babákat, hogy velük mennyivel könnyebb, mert már ezt is, azt is tudják. Ez addig volt így, míg le nem telt az a bizonyos két hónap. Miután egymásra tekertük a hullámainkat, sosem akartam, hogy kisebb/nagyobb legyen, pont úgy a jó, ahogy van. Most épp így egy évesen a legtökéletesebb.
Ez alatt az egy év alatt rengeteg minden történt velünk. Először is a törékeny kis bébiből, stramm kis krapek lett. Nőt négy egész foga, és már úgy rágja be a húst zöldséggel, hogy öröm nézni. Meg rágna befelé minden mást is, mert még bőven a mindent bepróbálok, befér e a számba korszakban élünk. Mondhatni a Csibe harmadik szeme, nem a homlokán van, mint minden jobb küklopsznak, hanem a szájában. Ez így leírva talán nem hangzik annyira jól, de a tény az tény.
Az első sírós próbálkozások után, nagy haverságba került a fürdés iránt, aminek vizes jegyű, víz szerető anyukaként igazán örülök.
A tedd ide-tedd oda formából is, határozottan helyváltoztató létformába is átléptünk. Először kezdődött a forgolódás alulról felülre és fentről lentre, majd a négy kézláb ringatózás. Ez után egy rövidke hónappal, pedig már úgy csavart a kis Csibe a füvön, hogy épp csak szaladnunk nem kellett utána. Még egy hónap telt el talán és már fel is húzta magát az asztalba kapaszkodva és azóta bárhol. Innentől kezdve kb megállíthatatlanul jutott el mindenhova és lassan már az asztal tetején sincsenek biztonságban a tárgyak, mert amit az asztalra kapaszkodva el lehet érni, az rövid úton úgyis a földön landol. Itt egy kritikus ponthoz érkeztünk, hiszen a kísérletezés fontos része az életünknek. Nap mint nap bizonyítjuk uyanis, hogy bizony, a Telepes utcában is érvényesek Newton, valamint a gravitáció törvényei. A konyhában például és a ruhás szekrény alsó fiókja esetén is kihagyhatatlan annak leellenőrzése, hogy a tárgyak a helyükről kidobálva bizony lefelé esnek, és utána a padlón is maradnak, míg anya vagy apa a helyükre nem rakják őket újfent.
A mozgás mellett komoly fejlődések történtek a szociális életünk terén is. Benedek egyre több hölgy barátnőre tett szert. Természetesen, ahogy egy jó tengerészhez illik, a különböző tevékenységeket különböző leányzókkal tölti. Így, sétálni Zozival járunk, úszni Johannával, míg sportolni, zenét hallgatni Bibikével. Külön öröm számomra, hogy Benedek jó érzékkel választ olyan barátokat magának, akiknek a szülei is jó fejek, így míg ők játszanak, mi is meg tudjuk beszélni ügyes-bajos dolgainkat.
A számvetés nem lenne teljes anélkül, hogy megemlítsem, amióta Csibéről tudunk mi szülők több dokit láttunk és többször jártunk dokinál, mint korábban ketten együtt. Mondjuk, ha a terhes gondozást kivesszük a mérlegből, mert én ugye nem voltam beteg, hanem "csak" várandós, még így is kijutott nekünk. Szóval Csibével túl vagyunk egy orr, azután egy torok mandula gyulladáson, egy Heim Pál sürgősségin és egy hétvége szemészeti kezelésen, hogy a fog növekedéssel járó lázról és a mezei nátháról már ne is beszéljek. Mindezt egy év alatt. És tegyük hozzá, egy igazi férfival van dolgunk, és csak azt kívánhatom magunknak, hogy ennél nagyobb baja soha az életben ne legyen!!!! A legbátrabb félszemű Jumurdzsák, ezt a nevet adtuk neki, a "hosszú" hétvégénk emlékére, sok izgalmat adott nekünk. Igazán izgalmas hétvégéket töltünk vele. Gondoskodik róla, hogy jól aludjunk, miután napközben kirohangáltuk magunkat utána. Azt is csak halkan jegyzem meg, hogy már ő is sokkal jobban alszik, mint a kezdet kezdetén.
Mondhatnám, hogy kicsit aggódom mi vár még ránk, de nem teszem. Mert akkor el kellene nyomnom magamban azt az állandó kíváncsiságot, hogy hova fejlődék, hogyan nyílik ki továbbra is mint egy kis virág az én szerelmetes kisfiam.
Már egy hete is annak, hogy szuper Bibe napi bulit ültünk. Első lépésként Ági drága szuper meghívót szerkesztett.
