Bár eddig sem panaszkodhatott, de tegnap anyuka vezényletével belecsaptunk Csibe felnőtt színházi szocializációjába. Eddig "csak" holmi bábszínházasdi volt, de most a Pesti Színház debütált az életében, igen szép sikerrel. Különösen szívet melengető tény, hogy ezt a darabot már én is láttam (itt lehet (nem!) számolgatni a koromat), és kedveltem, habár a családban az igazi rajongója a darabnak Öcsike volt. Nem húzom tovább, a Dzsungel könyvét néztük meg. A darabról a véleményem a következő: a zenéje még mindig szép, fülbemászó, ezen szerencsére nem változtattak az elmúlt évek során. A főszereplő már hagy némi kifogásolni valót. Maugli, aki elvben Tarzan alteregoként jelenik meg, szemet gyönyörködtetően kidolgozott testfelépítéssel rendelkezik (Józan László). Mindez szép és jó, de egy vadember legyen szőrös. Szerintem. Persze esélyes, hogy hazabeszélek, nem is ez volt a legnagyobb gond vele. Sokkal inkább a hangja. Na hát az erős közepes alá volt. SICC! Lépjünk túl rajta. Adott tehát egy hat kockás hasfal, aki mögött megjelenik a tánc-, és énekkar. Na most ők képviselték a tipikus 30'as - 40'es apu testfelépítést. Szerény véleményem szerint, ha már kiállok a színpadra, különösen, ha egy ilyen főszereplőnek leszek a háttere, minimum elmegyek gyúrni, és közben diétára fogom magam, hogy tánc közben ne remegjen a hájam.... Szerintem. De lépjünk ezen is túl, a darab remek volt, különösen remek benne a Ká, a kígyót alakító Méhes László, valamint Csil (keselyű) szerepében Fesztbaum Béla. Nem emlékeztem már pontosan a történetre, de nagyon tetszett milyen jól a helyén kezelték az élet-halál és a dzsungel, vagyis a való élet törvényeit. Tanítani kéne!
A véleményem azonban egészen érdektelen amellett a tény mellett, hogy az egész előadás milyen hatással volt a gyerekre és rám. Pontosabban, imádta. Ült, értsd: mocorgott, fészkelődött, izgett-mozgott az ölemben, közben nevetett, hahotázott, magyarázott és kérdezett. Végül pedig rettentően elfáradt, de még akkor is ficergett és álmos szemekkel figyelte a színpadi történéseket.
Anyuka szemén nem láttam, én könnyeztem a boldogságtól, annyira jó volt látni, hogy élvezi. Igazi öröm este volt, feltöltődés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése