Felkelünk, és kezdődik nyafi. Már éjszaka elkezdődött, csak mert volt két gyereknap, éjjel és mellettem aludhatott. A gyerek nem olyan, mint, amit én felnőtt aggyal várnék, hogy örül ezeknek a kivételeknek és elrakja az élményt. Ő inkább többet akar. Ha egyszer lehet, legyen máskor is. Legyen így mindig. Vajon abban az utópikus világban, ahol így lehetne számára, meddig szeretné így? Mikor érezné cikinek, kamasznak magát? Mint én, amikor már gáz volt, hogy anyuék kézen fogva kísértek az iskolába.
Ugyanez volt az ovi mentes szabadnappal. Nagyon régóta nem csináltunk ilyet, mert mást értem el vele, mint szerettem volna. Gondoltam, hátha ez megváltozott azóta... Hát nem.Utálom, hogy csalódott vagyok amiatt, hogy nem azt vonja le következtetésként, milyen klassz nap volt - pedig az volt egész este emlegette a kuponokat a játszóházból (köszi Gyurcus!!!), meg, hogy ez a projektor milyen klassz dolog és érdekes is. Ehelyett nyávog, hogy ma miért kell oviba menni. Mert ő borzasztóan fáradt (persze, hogy az, hiszen éjszaka felkelt egy rövid hisztire, hogy ő mégiscsak mellettem aludni, mert sehogy máshogy nem tud egyedül elaludni. Nyilván, hogy el tud. Ő most azonnal vissza is feküdne inkább aludni. Én is!!! Éppen, pont így érzem. És akkor jövök a hülye felnőtt dumával, elmagyarázom neki, hogy a kötelesség, meg a fizetés, de hát hol érdekel ilyesmi egy 4 és 3/4 éves gyereket??? Teljesen érthető. Ehelyett marad, hogy elindulunk mínusz kettővel, "Könyörgöm kisfiam, mintha élnél..." Bringázás, veszekedés, beígért ordibálás, lelkére hatás, sírás, elszégyellem magam, agyam eldurran, ordibálás. Végül úgyis mindegy, mert érzem,, hogy most ő is és tényleg is fáradt, álmos és kimerült. És akárhogy is, de jöhet a nagyon szeretlek ölelés, nagyon hosszú percekig, mert ami jár az feltétel nélkül jár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése